Korai Jelzőrendszer

 

 

 

Az új pszichoaktív anyagok felbukkanása illetve már ismert szerek, anyagok új felhasználási módozatainak megjelenése komoly társadalmi és népegészségügyi kockázattal járhat, mely probléma különösen a fiatalabb korosztályokat érinti.

 

Az Európai Unió erre válaszul egy három-lépcsős rendszert dolgozott ki és működtet a tagállamok szakértőinek bevonásával, melynek elemei: az információcsere, a kockázatelemzés és a döntéshozatal. E rendszer működését az Európai Tanács 2005/387/IB (2005. május 10.) Határozata (mely a Tanács egy korábbi, 1997/369/IB (1997. június 17.) Határozatát írja felül) szabályozza.


A három-lépcsős rendszer első eleme, az információcsere a Korai Jelzőrendszer (EWS – Early Warning System) hálózatán keresztül valósul meg. Az EWS alapvető célja tehát az újonnan felbukkanó anyagokkal és használati módokkal kapcsolatos információk áramoltatása európai szinten.


Az európai hálózat működését az egyes tagállamokban létrehozott nemzeti hálózatok egészítik ki, segítik. Az európai hálózat koordinációs feladatait az EMCDDA, míg a hazai hálózatét a Nemzeti Drog Fókuszpont látja el. Hazai szinten az információcsere a releváns állami intézmények, hatóságok, szakmai szervezetek és szolgáltatók, NGO-k bevonásával valósul meg. A Nemzeti Drog Fókuszpont feladata az információáramlás támogatása: az európai információk továbbítása a magyar hálózat tagjainak, a Magyarországon elérhető információk eljuttatása az európai hálózatnak, és a hazai hálózat tagjai közti információcsere hatékonyabbá tétele.